A resztoratív gyakorlatok iskolai bevezetésének nemzetközi tapasztalatai

Az International Institute for Restorative Practices (IIRP, Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete) minden évben megrendezi konferenciáját. A nagynevű intézet idén Budapestet választotta európai konferenciája helyszínéül. A Partners Hungary Alapítvány munkatársa is részt vett a konferencia második napján.

 

Plenáris előadások

IMG_0668

A csütörtöki napot John Bailey,  az intézet elnöke nyitotta meg, aki több száz nehéz körülmények között működő amerikai iskolában vezetett be resztoratív gyakorlatokat, illetve segítette bevezetésüket. Felvezetőjében kiemelte, hogy a resztoratív technikákkal való dolgozás egy folyamatos tanulási folyamat, inkább felfedezéshez hasonlít. Amikor elkezdenek egy iskolával dolgozni, a munka fontos része, hogy az intézményeket és az embereket megismerjék, hogy a számukra működőképes módszereket együtt megtalálják. A fókusz azonban mindig a közösségépítésen és konfliktusmenedzsment van, a kapcsolatokban okozott károk megjavításával.

6-12 hónapig csak a körülményeket derítik fel, munkacsoportokat állítanak fel az iskolában, mielőtt a tanulókkal elkezdenének dolgozni. Jelenleg három projektjük fut, az alábbi témákban:

  • hogyan befolyásolja az iskolában  a resztoratív környezet a rizikófaktorokat (iskolaelhagyás, depresszió, stb.)
  • hogyan befolyásolja a resztoratív környezet a tanulmányi eredményt
  • Pittsburgh városában, az iskolák 50%-ában resztoratív környezetet teremtenek.

A munka során szem előtt tartják, hogy konkrét, használható eszközöket adjanak az iskolák kezébe. Emellett kiemelte: a strukturált beszélgetések, konferencia- és körmodellek csak akkor hatásosak, hogyha az iskolán kívüli életben segítenek a konfliktusok kezelésében.

MINDEN olyan iskolai dolgozót (tanárt és személyzetet), valamint szülői munkaközösségi tagot bevonnak, akik kapcsolatba kerülnek a tanulókkal: abban hisznek, hogy az összes érdekelt részvételével tudnak működő és fenntartható rendszert építeni. A tapasztalat emellett azt is mutatja, hogy kell valamilyen kötelező „nyomás” ami valóban változásra sarkallja a résztvevőket, ezért a folyamat végén szükséges a vizsgatétel is.

 

Nicola Preston különleges nevelési igényű gyerekek iskolájában dolgozik az Egyesült Királyságban. A resztoratív gyakorlatokat  az IIRP-n végezte. Az oktatásban nagyon eltolódott a hangsúly a teljesítmény irányába –  a közösség rovására. A jó kérdés pedig az lenne, hogy a diákok hogyan tudnak elköteleződni a tanulás iránt – a közösség segítségével. Emellett megugrott a különleges nevelési igényű gyereke száma, és a diagnózis nagyon fontos szerepet játszik a szülők életében, hogy meg tudják magyarázni, miért nem teljesít jól a gyerekük. Nicola Preston hangsúlyozta a jó közösség, a jó kapcsolat és a közösséghez való kötődés fontosságát, amely tényezők növelik az önbecsülést és csökkentik a szégyenérzetet, ezáltal a tanulók tanulmányi eredményei is javulnak.  Bár nem tagadja a diagnózisok helyességét, ugyanakkor kiemeli, hogy a diákok közül sokan nem viszonyulnak pozitívan a tanuláshoz, az őket ért rossz tapasztalatok és megszégyenítések miatt.

Példaként említett egy olyan iskola, ahol tanított, ahol 33% volt a különleges nevelési igényű gyerekek aránya, amely az idő során ez 10%-ra csökkent. Bár a diákok életében a rizikófaktorok megmaradtak, az iskolai környezet megváltozott, ami jelentős javulást idézett elő. Neurológiai kutatások igazolják, hogy azok a tevékenységek, amelyek pozitív érzéseket keltenek a tanulókban, csökkentik a stresszt, és csökken a tanulás fölött érzett szorongás és szégyenérzet. Emiatt a szociális és érzelmi tanulás kiemelten fontossá válik, amelyhez szükséges egy biztonságos és pozitív környezet, amelyben ez megvalósulhat.

 

Dr. Belinda Hopkins húsz éve dolgozik resztoratív technikákkal. Előadása során a belső felismerés fontosságát hangsúlyozza , amikor ráébredünk, mit is jelentenek a resztoratív módszerek és hogyan is segítenek nekünk. Nagy közösségépítő ereje van a folyamatnak, amely során közös történetet formálunk a különböző egyéni történetekből. A folyamatot mindig a résztvevőkre kell szabni, nincs egyetlen üdvözítő módszer.

Nem félt megemlíteni a nehézségeket sem. Kevés a pénz, emellett a pedagógusok részéről sokszor nagy az ellenállás, amit gyakran a változástól való félelem szül.  Fontosnak tartja a megújulást, gyakorlatilag minden évben átírja a kurzusa anyagát, hiszen folyamatosan tanul ő maga is. Kreatívnak kell lenni, és meg kel ismerni mások módszereit. Az empátia, egymás megértése és az egymásra való figyelem sokat segít.

 

Tóbiás E. Sára agressziókezeléssel foglalkozó pszichológus, előadásában a Mérei programról beszélt. A 2008-ban létrejött programot, amelyet a tanárveréses történetek hívták elő, válaszul a tanárok által megfogalmazott tehetetlenségre és eszköztelenségre, és a támogatás hiányára. Németh Margit vezetésével elkészült egy akcióterv, amelyen olyan szakemberek dolgoztak, mint Ranschburg Jenő, Bilkei Pál vagy Vekerdy Tamás. A kidolgozott programot 168 oktatási intézményben vezették be, főleg gyermekotthonokban és általános iskolákban. A program az alábbi elemeket tartalmazta:

  • Krízisvonal
  • Képzések és szupervíziók pedagógusok számára
  • Agressziókezelésre kidolgozott eszközök: rezstoratív technikákat bemutató oktató dvd-k, személyes segítség az óratervek összeálításában. Az oktatóanyagban összeállított anyagokat, eseteket a tanárok a tanulókkal együtt beszélték meg.
  • Saját honlap
  • Más civil szervezetekkel való együttműködés.

A komplex intézményfejlesztő programban két év alatt 25 intézmény vett részt. Ezalatt resztoratív facilitátorokat képeztek ki a tanárok körében, a diákokkal pedig fórumszínház technikával dolgoztak. Emellett külső facilitátort is igénybe vettek, oktatódvd-ket készítettek, szerveztek esetmegbeszéléseket és szupervíziót.

Az előadó a nehézségek között megemlítette a tanárok ellenállását: nehéz volt elérni, hogy kinyíljanak az új módszer felé, és nehéz volt rávenni őket, hogy ne egyedül és ne tekintélyelvűen próbálják megoldani a konfliktusokat. Két év után sajnos a projekt véget ért, és ez rövid idő volt a tartós siker eléréséhez.

A tanárok visszajelzése alapján viszont a program valós eszközöket adott az iskolai konfliktusok kezelésére, és a fegyelmi tárgyalások helyét resztoratív konferenciák vették át.

 

Mundrucz Anett, a Zöld Kakas Líceum vezetője röviden ismertette az intézmény különlegességét a hallgatókkal. Középiskolájukba olyan diákok járnak, akik egyszer már kiestek más iskolákból, mert figyelemzavarosak vagy speciális tanulási igényűek, vagy nagyon nehéz körülmények között élnek, és/vagy függőségi problémáik vannak. Tíz éve dolgoznak resztoratív módszerekkel, diák-diák, diák-tanár, tanár-tanár konfliktusokban. Fontosnak tartják, hogy egyenrangú partnerekként kezeljék a diákokat, szeretnék megismerni őket. A resztoratív szemlélet segíti a diákok beilleszkedését a közösségbe, és jobb eredményeket érnek el tanulmányaikban is.

 

Eva Fahlström Svédországból érkezett, resztoratív módszerekkel és pszichodrámával foglalkozik. A Cluj Napoca külvárosában Pata Clujban, egy roma telepen foglalkoznak közösségi tervezéssel az oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, egészségügy területén, általa képzett facilitátorok segítségével. A nagyszabású célkitűzés szerint 700 év bizalmatlanságán szeretnének felülkerekedni a roma és nemroma emberek között. Gyakori hozzáállás, hogy amikor hátrányos helyzetben élő csoportok életkörülményeit szeretnék javítani, inkább nekik dolgoznak és nem velük, ezzel alulbecsülve az embereket. Ennek illusztrálásaképpen, Eva elmeséli: csak Svédországban több, mint négyezer román koldus él. A svéd kormány felszólította a román kormányt, hogy intézkedjen, aki azt válaszolta, minden tőle telhetőt megtesz. Azonban a koldusokat senki nem kérdezi meg, hogy a gyereke jár-e iskolába, van-e egészségbiztosítása, vagy hogy próbált-e már munkát keresni. Azok feje fölött megy a társalgás, akikről szó van, nem pedig velük.

Eva üdvözli a nyílt színen zajló konfliktust, mert a vitákat nyílt színen könnyebb kezelni. A közösségi tervezés folyamának működését a saját fejlesztésű időtérképen mutatta be.

idoterkep (1)

Az első lépés az elköteleződés, a második a diszkusszió, a probléma kifejtése. Ezután következhet az elvárások tisztázása,mindkét oldalról. Ez a három lépés újra és újra előbukkan a munka során, ahogy egyre több részletet ismerünk meg a történetből.

A resztoratív környezet tulajdonképpen a biztonság és a szabad megnyilvánulás tere. Konfliktusforrás lehet, ha nem ugyanabban a térben vannak a felek. A projektmunka egyik nehézsége, hogy ne a kitűzött cél megvalósítása lebegjen a szemünk előtt, mert nem lehet előreszaladni, a folyamat a lényeg. A folyamat során pedig nagy szerepe van a közös történetek konstruálásának, amelyek a közös nevezőt és a fenntartható együttműködést szolgálják. A folyamatban addig kell lebontani a helyzetet, a problémát részleteire, amíg közös képet nem néz minden fél. Csak ezután lehet stratégiát készíteni, majd részcélokat megvalósítani, hibázni és a hibákból tanulni.

 

Workshopok

 

A délután folyamán több, mint tíz rövid worskhopból lehetett választani. A három darab egyórás ülések alatt egyszerre több workshop futott párhuzamosan. Végül az alábbiakon vettem részt.

 

1)      Nicola Preston a szégyenről és a tanulással asszociálódott stresszről beszélt, amelyek a kutatások szerint lassítja a memóriát és csökkenti a tanulási képességet. A témában Silvan Tomkins, John Braithwaite, Graeme George írásait ajánlja a hallgatóság figyelmébe (www.tomkins.org, www.casel.org).

A szégyen iránytűje egy olyan ábra, amely megmutatja a lehetséges reakciókat a szégyenre, és amelyet iskolai resztoratív gyakorlatok alkamazásához dolgoztak ki.

 

compass of shame

–          figyelemelterelés: tagadás, drogok, alkohol

–          támadás mások irányába: áldozathibáztatás, érzelem- vagy agresszió

–          kitörések

–          visszahúzódás: izoláció, menekülés

–          támadás saját maga irányába: önmarcangolás

A pozitív érzéseket a szégyen/megalázottság érzése szakítja meg, a negatív érzésekből az átjárás a pozitív felé a pedig a meglepődés/meghökkenés.

Meghallgatunk egy részletet Daniel Reisel: The neuroscience if restorative justice című TED előadásából, amely arról szólt, hogy a szégyen és a stressz a memóriát és a tanulási képességet jelentősen lassítja, tehát a szociális és érzelmi tanulás szerepe hatalmas. Ha csökken a stressz, jelentősen javul a teljesítőképesség. Az oktatásnak tehát nagy szerepe lenne abban, hogy olyan pozitív érzelmi és szociális környezetet teremtsen, amelyben a tanulók valóban kihozhatják magukból a legjobbat.

A kötetlen beszélgetés során az alábbi értékes gondolatok hangzottak el a résztvevőktől:

  • Bár a különféle tanulási nehézségek diagnosztizálása segít abban, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk a tanulóknak, fontos, hogy ezek a diagnózisok ne váljanak címkékké vagy stigmákká, hiszen ezek is a szégyenérzetet generálják.
  • A tanulók bevonása a tananyag összeállításába sokat segíthet a teljesítmény javulásában.
  • Fontos, hogy a megfelelő kommunikációt már kora gyermekkorban elkezdjük tanítani, hogy a gyerekek elkerülhessék a szégyenérzetet és az inkompetencia érzését. A fiatalkorúak intézetének lakóinak nagy számáról derült ki, hogy nyelvi vagy kommunikációs problémáik vannak.
  • Az iskolai közösségben az olyan kapcsolat a fontos, ami olyan atmoszférát teremt, amelyben pozitív érzések kioljtják a szégyenérzetet.
  • További ajánlott olvasnivaló a témában: Vernin C. Kelly: The Art of Intimacy.

 

2. Jan Ruigrok provokatív coach Hollandiából érkezett a konferenciára. Workshopjában azt próbálta bemutatni, mennyire lehet resztoratív a provokatív hozzáállás. Összeállított egy, az iskolában jól használható ábrát, amely bemutatja a lehetséges attitűdöket az „iskolai tánctérben”:

IMG_0670

Az ábra szerint a resztoratív kommunikáció az együttműködés fókuszában, az I’m ok you’re ok szellemében történik. A piros részt Jan Ruigrok a dráma háromszögének hívja. Aki a pirosban található pozíciók bármelyikéből beszél, az a partnerétől is ezekből a pozíciókból várja a választ. Az előadó szerint ilyenkor például segíthet a provokáció abban, hogy a beszélő elmozduljon. A hallgatók kétségüket fejezik ki, hogy vajon jól csapódik-e le a felekben, ha az a személy provokál, akitől igazából segítséget várnak. Az előadó elismeri, hogy keskeny határon táncol a módszer, és átgondolt döntés eredménye kell, hogy legyen, de az ő tapasztalatában eddig helytállónak bizonyult.

A konferencia nagyon informatív és inspiráló volt, köszönhetően a felkészült, tapasztalt, professzionális előadóknak és az elhangzott információknak. Az élményen kívül, a résztvevők Ted Wachtel Dreaming of a New Reality című könyvével is gazdagabbak lettek, amely a resztoratív technikák iskolai bevezetésének hatásait és a módszertani eszközeit taglalja. A szervezők azt ígérték, hogy a konferencián elhangzott összes előadás anyaga elérhető lesz honlapjukon, ezért érdemes figyelemmel követni a http://www.iirp.edu/ oldalt.